Szolgáltatás

Parketta csiszolás kellő odafigyeléssel

Parketta csiszolás

Egy bizonyos felület felújítása sok esetben kedvezőbb költségekkel valósítható meg, mint annak a teljes cseréje. Természetesen ehhez arra van szükség, hogy olyan alapanyagok álljanak már alapvetően rendelkezésre, amik alkalmasak az adott műveletre. Nem véletlenül vált felkapottá a parketta csiszolás, mint olyan. Ennek a célja ugyanis, hogy a járás során elkoptatott felületek ismételten új színt és fényt kapjanak. Főként régebben volt nagy divatja a hagyományos, lakkozott fából készült padlóburkolatoknak. Manapság a laminált- és szalagparketták váltották fel ezeket. A gyakran több cm vastagsággal rendelkező ragasztott megoldások esetében felesleges azonnal a felszedésre, cserére gondolni, hiszen minimális befektetéssel megoldható a parketta csiszolás, aminek végeredménye egy teljesen sima és vonzó felület lesz.

Az eljárás alkalmával a felső néhány milliméter eltávolításra kerül. Általában ebben a részben jelennek meg a karcok, kopás nyomai. Néha szükség van egyes részeken a felszedésnek, majd visszarakásnak, ugyanis az idők során, főleg nedvesség hatására a fa felpúposodhat. A parketta csiszolás többféle szemcseátmérővel történik. Kezdetben az igen durva 36-os, majd több fázison keresztül a legvégső 150-es átmérőig lehet eljutni, vagy az egytárcsás polírozásig. A parketta csiszolás lezárása olajozással és viaszolással valósul meg. Ennek hatására szinte teljesen új fényt kap. A parkettacsiszolas.info weboldalon további részletekre derülnek ki, valamint a szolgáltatás is megrendelhető előzetes egyeztetést követően. A professzionális kivitelezés megszolgálja a bizalmat.