A kert újjáépítése, kialakítása előtt tanácsos átgondolni, hogy az öntözést hogyan szeretné megoldani az ember. Értelemszerűen sokaknál első helyen van egy modern locsolórendszer telepítése. Egy olyan szerkezetről van szó, ami megköveteli az öntöző tervezés több lépéses folyamatát.
Lehet, hogy egy picit időigényesebb feladatról van szó, de abban biztos lehet a tulajdonos, hogy a jól megtervezett, telepített és tökéletesen működő megoldás a megelégedésére fog szolgálni, számos előnyt garantálva. De hogyan történik az öntöző tervezés? Nos, a folyamat elvégezhető papíron vagy épp digitálisan. Első lépésként egy alaprajzot kell készíteni, ahol a rajznak nem feltétlenül szükséges méretarányosnak lennie.
<Természetesen a legfontosabb paramétereket mindig tartalmaznia kell, hiszen ebből kapható meg, hogy milyen alapanyagokból hány darabra lesz szükség. Az öntöző tervezés során mindenképp tanácsos arra is kitérni, hogy milyen területeken, milyen növények vannak, illetve lesznek, hiszen az egyes növények eltérő vízigénnyel rendelkezhetnek.
Továbbá fontos az öntöző tervezés megkezdésekor figyelembe venni a rendelkezésre álló vízforrást is, tehát, hogy hálózati vízről, szivattyú segítségével kútról vagy esővízgyűjtőről lesz-e üzemeltetve a rendszer. Legtöbbször a hálózati víz a befutó, amikor is szükséges feljegyezni, hogy milyen a rendelkezésre álló vízmennyiség és a nyomás.
Vitathatatlan az automata öntözőrendszer hatékonysága
Manapság már nem kérdéses, hogy mennyire jó dolog egy automata locsolórendszer. De mennyire is előnyös ez? Nos, az automata öntözőrendszer legfőbb előnyei közé tartozik, hogy komfortos, precíz és takarékos. De rengeteg egyéb olyan tulajdonsága van, ami sokaknak eszébe sem jutna. Ott van még a tény, hogy a segítségével a locsolás mindig nagyon egyenletes.
A jól megtervezett vízeloszlásnak hála nem történhet meg az, hogy a kert egyik része túl sok, a másik túl kevés vizet kap. Ami még lényeges, hogy az öntözés minden nap ugyanabban az órában történik, ami a növények szempontjából fontos. A tulajdonos szemszögéből pedig azért elengedhetetlen az automata öntözőrendszer, mert nagyon sok időt tud megtakarítani vele.