Szolgáltatás

Így vigyázz a mobilodra utazás során!

A tavasz beköszöntével és a világjárvány enyhülésével egyre többen utaznak szerte a világon. Érdemes tájékozódni, hogy a kiszemelt országban éppen milyen feltételek, korlátozások érvényesek, hogy ne érjen minket meglepetés a reptéren, vagy a határnál. Bárhová is utazunk, a mobilunk utazik velünk, hiszen ma már nélkülözhetetlen a mindennapi életünkhöz. Egy utazás során talán még többször vesszük elő a telefonunkat, hiszen jól jöhet a navigációhoz, vagy mondjuk, hogy gyorsan megnézzük, melyik közelünkben található étterembe érdemes beülnünk ebédelni. És persze nem utolsó sorban a mai készülékekkel már csodálatos fotókon örökíthetjük meg utazásunk legszebb pillanatait. Mivel utazás során sűrűn akad fotózni való, így szinte egész nap a kezünk ügyében van. Sokan csak a kabát, vagy nadrágzsebükbe csúsztatják, hogy gyorsan elő tudják venni. Ha nem zárható a zseb onnan viszont elég könnyen kipottyanhat a földre. Ha a betört képernyő javítása válik szükségessé, azzal érdemes megvárnunk, míg hazaértünk a vakációról. Bosszantó, ha berepedezett a képernyő, ha nem szeretnénk, hogy tovább repedjen, vagy törjön, akkor inkább hagyjuk a szálláson a készüléket. Hazaérve pedig mihamarabb keressük fel a hivatalos apple szerviz üzletét. A betört kijelző javítása külföldön is lehetséges, de ha nem értjük az adott ország nyelvét, vagy nem tud az eladó, vagy mi angolul, akkor a kommunikációban lehetnek félreértések. Az itthoni hivatalos apple szerviz viszont a kijelző javítása esetén garanciátvállal a cserére, és ha esetleg ott kell hagynunk a telefonunkat, akkor is biztosabb, mint egy külföldi szervizbe beadni és várni mikor és mennyiért készül el.