Szolgáltatás

Fogaid egészségének profi őrei

Sok költözés kellett ahhoz, hogy rájöjjek, milyen feleslegesen van sok cuccom, és hogy milyen hektikus életet is élek (éltem). Azóta például ruhákból inkább kevesebbet veszek, de olyan darabokat, amiket valóban rendszeresen hordok is, mert jól kombinálhatók egymással. A takarításnál is egyszerűsítettem: nem halmozok fel különféle tisztítószereket, mint korábban, hanem néhány jól bevált terméket használok vagy én magam készítem el a házi recepteket (például az ecet csodákat művel). Más területen is próbálok változtatni, mert sajnos van olyan krónikus betegségem, ahol az életmód minden aspektusa sokat számít. Talán a mozgás és étkezés terén a leglátványosabb a változás a korábbiakhoz képest, mert egyre tudatosabban figyelek arra, mit viszek be a szervezetembe. Próbálok előre gondolkodni, dobozolni, mealprepelni, így kevesebb az impulzív döntés és a rosszullét. Persze nem lehet minden egyes nap ugyanolyan tökéletesen megtervezett, de azt ki merem jelenteni, hogy a mindennapok így sokkal kiszámíthatóbbak és nyugodtabbak lettek. Mindig van hova fejlődni, és ez például a következő témára is igaz.

Miután megjártam a fül-orr-gégészetet az egyik problémámmal, kiderült, hogy mihamarabb el kéne mennem fogászatra is. Egy barátom egy környékbeli, budapesti fogászatot ajánlott, így próbáltam utánanézni a rendelőnek. Az egyik fogorvos nevére emlékeztem, így rákerestem, hogy „dr pénzes andrea” – így kerültem a Kacsa utcai rendelő weboldalára.

A fogorvosbudapest.info egy olyan felület, ahol egyértelműen nagy hangsúlyt fektetnek az online kommunikációra, és látszik, hogy átgondolt struktúra mentén építették fel a honlapot is. Náluk nem kényszerülünk arra, hogy hosszasan keresgéljük az alapvető információkat, hanem szerencsére minden könnyen, pár pöttyintéssel vagy kattintással elérhető, és a menüpontok is logikusan vannak felépítve. A gyors tájékozódás különösen akkor lehet fontos, és nyerhet új értelmet, ha valaki éppen konkrét fogászati problémával küzd, és szeretné lehetőleg minél gyorsabban átlátni, hogy pontosan milyen opciói vannak. Aminek még örültem, az Dr. Pénzes Andrea bemutatkozója volt, mert így már ismeretlenül is elkezdett bennem kialakulni róla egy pozitív kép, és szívesebben mentem el hozzá, hogy már valamennyire „megismerhettem” őt az online térben. A különböző fogászati panaszoktól kiindulva pedig a leírásoknak köszönhetően jobban megismerhetjük a problémák hátterét is. Egy fogfájás vagy ínyprobléma mögött többféle ok is állhat, és nem mindegy, hogy milyen irányba indulunk el a szakemberekkel karöltve. A fogorvosbudapest.info ilyen esetekben is támpontokat ad, így a fogorvossal konzultálva tudatosabban dönthetünk. A honlap tulajdonképpen egyfajta szemléletet is közvetít, mely a rendszerességre és a tudatosságra épít. Ez azt jelenti, hogy fontos arra törekednünk, hogy igyekezzünk megelőzni a további fogproblémákat, lehetőleg ne utólag kezeljük őket. A profi szakmai csapat elérhetőségei könnyen megtalálhatók – lehet, hogy már csak egy egyszerű és gyors időpontfoglalás választ el a tökéletes mosolytól?! Minél jobban figyelünk a következetességre és a rendszeres kontrollra, később annál kevesebb kellemetlenséggel kell szembenéznünk. A fogorvosbudapest.info pedig mindehhez nagyszerű kiindulási pontot jelent.

Fogorvos Budapest, vagyis a Kacsa utcai rendelő tehát egyértelműen egy olyan hely, ahol a páciensek tájékoztatása és biztonságérzete egyaránt fontos szerepet kap, „dr pénzes andrea” bemutatkozásával pedig szakembereikkel történő „ismerkedést” is el tudjuk kezdeni. A fogorvosbudapest.info általában az első felület, ahol az érdeklődők találkoznak a fogászattal, ezt pedig láthatóan nagyon komolyan vették az oldal kialakításakor. További információként kattintsatok bátran a fentebbi linkre!