Szolgáltatás

Az éves névnap naptár mindenkinek segít

Néha elég nehéz helyzetbe kerülnek a szülők, amikor nevet kell választani az újszülöttnek. Gyakran választják valamelyik felmenőjük nevét, de a divatosabb, idegen hangzású nevek is egyre népszerűbbek lettek az utóbbi években. Az éves névnap naptár kiválóan alkalmas arra is, hogy ötleteket szerezzünk, ha már minden lehetőséget számba vettünk, de még mindig nem találtuk meg a tökéletes nevet a kicsinek.

Érdemes szem előtt tartani azt, hogy a név egy életre szól, mivel sokan belesétálnak abba a csapdába, hogy olyan nevet adnak az gyereküknek, ami kicsi korukban még nagyon aranyosnak tűnik, azonban felnőtt korában majd kellemetlen lesz ezzel a névvel élni. Ezért inkább a könnyen anyakönyvezhető, hivatalosan is elfogadott keresztnevek közül érdemes választani. Az éves névnap naptár arra is jó, hogy megkeressük, hogy mikor van a névnapja az ismerőseinknek, rokonainknak. Keresgélhetünk benne dátum és betűrend szerint is.

Nagyon sok hasznos információt is találhatunk az éves névnap naptárban. A hivatalos névnapok mellett szerepelnek benne azok is, amelyek sok naptárból kimaradnak. Így senki sem marad le az ismerősei felköszöntéséről. A nevek jelentését és eredetét is megtekinthetjük, valamint a számmisztikai érdekességekkel is találkozhatunk az oldalon.

Az éves névnap naptár tehát igen hasznos segítség lehet mindenki számára. Azok is megtalálják itt a számításukat, akik gondban vannak az új családtag elnevezésével, és azok is, akik csak nem akarnak lemaradni az ismerőseik felköszöntéséről.

Your email address will not be published.