Szolgáltatás

Változik a targonca jogosítvány megszerzésének rendszere

A hivatalosan megjelent tájékoztatás szerint se lehet tudni még pontosan, hogy az Országos Képzési jegyzék változásai hogyan hatnak majd a felnőttképzés rendszerére. Aki éppen a targonca jogosítvány megszerzésének folyamatában van, tehát már korábban, még a változtatások érvénybe lépése előtt jelentkezett a tanfolyamra, annak nem kell aggódnia, mert ugyan úgy végig viheti a képzést, ahogy az eredetileg is meg volt hirdetve. A korábbi targonca vizsga, a képzés sikeres elvégzését igazoló bizonyítvány tulajdonosoknak sem kell aggódniuk, hiszen a korábban megszerzett papírok nem évülnek el, azok továbbra is érvényesek maradnak. Mi a helyzet azonban akkor, ha a targonca jogosítvány megszerzése, a targonca vizsga letételéhez még csak most kezdenénk neki? Egyrészt nagyon gyorsan nézzünk utána, hogy van-e, elérhető-e még olyan tanfolyam, amihez be tudunk csatlakozni. A megszűntetett képzések iránt tavaly év végén kiemelkedően nagy volt az érdeklődés, de azért nem kizárt, hogy elvétve még találunk szabad helyeket.Nehezíti a tanulni vágyók helyzetét és a felnőttképző intézmények életét még az a bizonytalansági faktor is, hogy a megjelent képzési jegyzéken kívül sokáig nem volt egyértelmű információ, milyen képzéseket lehet majd 2021-től rugalmasabb, tanfolyami rendszerben indítani.