Szolgáltatás

A dolgok internete (IOT) már jelen van és szinte észre se vesszük

IOT

Az internet szép lassan túllépett az emberi felhasználókon. Mára már ott tartunk, hogy egyre több eszköz használja – persze az emberek érdekében – az internetet.

Nem is ez az újdonság, hanem az, hogy legtöbbször a felhasználók nincsenek is ennek tudatában. Ezt a jelenséget nevezzük a tárgyak internetének (IoT). Az IOT az, amikor a fizikai eszközök, járművek, háztartási készülékek és más elektronikai eszközök, szoftverek, szenzorok, stb. egy hálózatot alkotnak, amely lehetővé teszi a tárgyak összekapcsolódását és adatcseréjét.

Az IOT hálózatban minden tárgy egyedileg beazonosítható a beágyazott számítástechnikai rendszerén keresztül, de képes együttműködni a meglévő internetes infrastruktúrán belül.

Az internet-képes tárgyak száma és értéke rohamosan nő

Az online jelenlétre képes készülékek száma 2016-hoz képest 201% -kal, 8,2 milliárdra nőtt 2017-ben. Nem elírás, valóban több mint kétszáz százalékkal nőtt egyetlen év alatt a számuk!

A szakértők becslése szerint a tárgyak internetéhez 2020-ig mintegy 30 milliárd eszköz fog csatlakozni, és a globális piaci összértékük 2020-ra elérheti a 7,1 trillió dollárt.

Miért lényeges a tárgyak internete? Mi a legfőbb haszna?

Az IOT révén valósul meg a tárgyak távolról történő érzékelése vagy ellenőrzése a meglévő hálózati infrastruktúrán keresztül. Az IOT tehát lehetőséget nyújt a fizikai világ számítógépes rendszerekbe történő közvetlen integrálására, és ezáltal a csökkenő mértékű emberi beavatkozás mellett jobb hatékonyságot, pontosságot és gazdasági előnyöket eredményeznek.

Amikor az IOT-t szenzorokkal és operátorokkal bővítik, a technológia a számítógépek fizikai rendszerének általánosabb osztályává válik, amely olyan technológiákat is magában foglal, mint az intelligens hálózatok, a virtuális erőművek, az intelligens otthonok, az intelligens közlekedés és az intelligens városok.

Még egyszerűbben megfogalmazva, az IOT révén jobb és több eredmény érhető el az ipartól a szórakozáson át a háztartások vezetéséig.

Az IOT koncepciója már 16 éve létezik, és finnek találták fel

A dolgok internetéről szóló első kutatási cikk 2002 januárjában finn nyelven jelent meg. Az IOT alapjait Kary Främling és csapata a Finnországi Műszaki Egyetemen fejlesztette ki.

Ellentétben a mai napig elterjedt félig automatikus megoldásokkal (mint amilyen a lopásgátló RFID chipek, vagy az ellátási láncok menedzselése például egy nagy csomagküldő cégnél), a dolgok internetével kapcsolatos víziójuk közelebb állt a modern világ igényeihez, azaz információs rendszer-infrastruktúrába ágyazott intelligens, egymással kapcsolatban álló objektumok megvalósításához.

Például ahhoz, hogy az okosóra adatait lekérve az intelligens kávéfőző előre megfőzi a kávénkat kérés nélkül, és mire a konyhába érünk, már csak meg kell kavarjuk a gőzölgő italt.

Az Invitel által nyújtott internet szolgáltatás természetesen elsősorban embereknek áll rendelkezésre, ám ettől még az ügyfelek ugyanúgy felhasználhatják saját életük megkönnyítésére. Elvégre egy otthon „felokosítása” történhet apró lépésekben is, például okostévével vagy robotporszívóval.